Befektetési stratégia – “amit a tőzsdén bárki tud, az minket már nem érdekel…”
Civilizációnk mai formájában csak azért létezhet, mert léteznek nyersanyagok. Önmagában már ez is jelzi fontosságukat és kiemelkedő jelentőségüket, ami messze túlnő a róluk alkotott, ismert közfel- fogáson. Egész iparágak függnek attól, hogy elegendő mennyiséget szerezzenek be belőle, sőt, a mai modern társadalmunk számára egyszerűen nélkülözhetetlen, alapvető, értékálló, és stratégiai erőforrásokról van szó.
Mindemellett – a nyersanyagokon belül – az aranynak és az ezüstnek a történelmi és a mai időkben játszott értékkonzerváló szerepéről minden vita fölösleges (válság > segélycsomagok > pénzromlás > infláció). Minimum elgondolkodtató az a tény, hogy világszerte a legtöbb központi bank vagyona egy részét ma is aranyban tartja…
A fentiek tükrében mit gondol Ön?
- Mennyire életképes és időtálló az a befektetési stratégia, amely a nyersanyagokra alapoz?
- Bölcs döntés lenne-e a vagyonának egy megfelelő hányadát olyan szakembercsoportra bízni, amelyik ennek a stratégiának minden vetületében évtizedes tapasztalatokkal bír?
Nos, ha a válasza “igen”, akkor jó hírünk van az Ön számára: a HDV, akit kizárólag a SwissFinance képvisel Magyarországon, túlnyomórészt nyersanyag- és energiarészvényekre specializálódott. Bizton állíthatjuk, hogy ebben a témában a legmagasabb fokú hozzáértést várhatja el tőlük. Állításunkat a következőkre alapozzuk:
A HDV…
- több évtizedes intenzív és eredményes együttműködést folytat a nyersanyagszektor legelismertebb elemzőivel.
- nemzetközi kapcsolataik révén, hosszú távú együttműködési megállapodásaik vannak az érdekes „nyersanyag-országok” tanácsadóival.
- kutatásaikat helyben folytatják le, vagyis közvetlenül a nyersanyag-lelőhelyeken.
A felsoroltakból következik, hogy komoly idő- és tudáselőnnyel rendelkeznek a nyersanyagok területén, ami viszont cselekvési előnyt jelent Önnek a befektetésben (a részvénybe való befektetés közvetlenül a privatizálás után és még a sajtóban való nyilvánosságra hozatal előtt történik meg).
Néhány adat a nyersanyagok mellett…
Nyersanyagok – Infláció
A nyersanyagpapírok hatékony infláció elleni védelmet nyújtanak! 1971-ig a devizáknak aranyfedezetük volt. A Bretton-Woods egyezmény 1971-es összeomlása, az „aranyfedezet” megszüntetése óta a valódi fedezet nélküli, tiszta papírpénz mennyisége folyamatosan nő! Ezért is javasoljuk, hogy óvja vagyonát és sokszorozza meg „valódi értékekkel”!
Kereslet – Kínálat közötti szakadék növekedése – Nyersanyagpiaci árak alakulása
A nyersanyagok megnö- vekedő fogyasztása miatt hiány lép fel, mert a nyersanyagkészletek vé- gesek.
Az értékes kitermelési területek egyre kereset- tebbek.
Mindez az árak emelke- déséhez vezet.
Gondoljon bele: az értékes nyersanyagok nem terem- nek maguktól…
Inflációval korrigált nyersanyagárak USA dollárban
A nyersanyagok ára történelmi alacsony szinten van.
A Yale Egyetem tanulmánya szerint néhány nyersanyag hamarosan el fog fogyni.
Ha egyes nyersanyagok szűkösen állnak rendelkezésre, miért vannak ilyen alacsonyan az árak?
Ezek a nyersanyagok az igen közeli jövőben fognak átmenni egy drasztikus áremelkedésen…
Még néhány érv a nyersanyagok mellett…
- A nyersanyagok évmilliókon keresztül megőrzik tulajdonságaikat
- Az árupiacok termékbiztonságot nyújtanak
- A nyersanyagokat évezredek óta használja az emberiség
- A nyersanyagokat könnyű megérteni, átlátni
- A nyersanyagokat szinte minden szektor használja
- A nyersanyagokat csak egyszer lehet kitermelni
Konklúzió
- A nyersanyagok valódi értéket kölcsönöznek az Ön portfóliójának
- Történelmi viszonylatban szemlélve a nyersanyagoknak mindig van áruk
- A nyersanyagok érdekes befektetési lehetőségeket nyújtanak
- A nyersanyagok ára mindenütt azonos az egész világon
- A nyersanyagok ára független a többi szektor tőzsdei ciklusának változásaitól
Úgy gondoljuk, hogy a felsorolt tényezők egyértelműen bizonyítják, hogy a nyersanyagokba fektetni bölcs dolog. A megfelelő stratégia alkalmazásához viszont szerintünk elengedhetetlen a gyakorlott szaktanácsadás és a megfelelő belépési időpont kiválasztása. Ezekben nyújtunk mi Önnek segítséget.
Használja ki idő- és tudáselőnyünket, és kérjen személyes konzultációt kapcsolati oldalunkon!

